Menü
MINDEN KIMOZDÍTHATÓ
Egyes kutatások szerint a párkapcsolati nézeteltérések, konfliktusok 90 %-a könnyedén és gyorsan feloldható, ha mindkét fél következetesen betartja a kommunikáció formális szabályait.
Ezt gyakorolni eleinte furcsa, és erőltetett érzés szokott lenni, enélkül azonban a reaktív elme veszi át a szerepet és a MÚLTBÓL REAGÁLUNK, ahelyett, hogy a JELENBEN VÁLASZOLNÁNK a párunknak.
Elgondolkodtató tény, hogy elménknek mindössze 5%-a tudatos, ez küzd a 95%-nyi tudattalanul futó automatikus program ellen.
Ha ekkora részünk nem más, mint memorizált viselkedés, szokásszerű érzelmi reakció, önkéntelen program, akkor hát a nap 95%-át az öntudatlanság állapotában töltjük…?
Agyunkban ennek leképeződése az a folyamat, melynek során az agyi idegsejtek hálózatokba, mintázatokba rendeződnek villámgyors elektromos impulzusok útján összekapcsolódva.
MINDEN KIMOZDÍTHATÓ
Egyes kutatások szerint a párkapcsolati nézeteltérések, konfliktusok 90 %-a könnyedén és gyorsan feloldható, ha mindkét fél következetesen betartja a kommunikáció formális szabályait.
Ezt gyakorolni eleinte furcsa, és erőltetett érzés szokott lenni, enélkül azonban a reaktív elme veszi át a szerepet és a MÚLTBÓL REAGÁLUNK, ahelyett, hogy a JELENBEN VÁLASZOLNÁNK a párunknak.
Elgondolkodtató tény, hogy elménknek mindössze 5%-a tudatos, ez küzd a 95%-nyi tudattalanul futó automatikus program ellen.
Ha ekkora részünk nem más, mint memorizált viselkedés, szokásszerű érzelmi reakció, önkéntelen program, akkor hát a nap 95%-át az öntudatlanság állapotában töltjük…?
Agyunkban ennek leképeződése az a folyamat, melynek során az agyi idegsejtek hálózatokba, mintázatokba rendeződnek villámgyors elektromos impulzusok útján összekapcsolódva.
Mi történik, amikor újra és újra a megszokott módon reagálunk egy helyzetben öntudatlan működési mechanizmusainkkal ?
Ilyenkor az összekapcsolódott agyi idegsejtek újra és újra együtt „tüzelnek” , ugyanazon kémiai vegyületek termelődnek, ezáltal a hálózatot megerősítjük, így kergetve bele magunkat a szokásos körökbe, a szokásos végkifejletbe.
Minél inkább megerősödnek, annál inkább „innen” reagálunk legközelebb is ! Beprogramozzuk magunkat…
Ráadásul, az agy nem tud különbséget tenni, hogy most stresszben átéljük épp az erős érzelmi töltetű eseményt, vagy „csak” panaszkodunk, elmeséljük, újra és újra lefuttatjuk gondolatban! Szó szerint bebetonozzuk az agyba… 30-on túl így válhatunk egy rakás meggyőződéssé, érzelmi reakcióvá, szokássá, emlékké, kondicionált válasszá. Önmagunk által beprogramozva. S innen, ebből viszonyulunk a világhoz.
Ha elég hosszan tesszük ezt, megteremthetünk egy memorizált létállapotot : „Én ilyen /olyan vagyok…” és ezt abszolútnak tekintjük.
Egyre többen figyelnek fel egy önismereti csapdára : kitenni a pontot és ott is felejteni, ez van, ilyen vagyok… túl sokáig beleragadva ide ebbe az – amúgy igen fontos – önismereti állomás karosszékébe, és fel nem kelni onnan, ami olykor odáig is elvihet (Lovasi András nyomán ), hogy „Minek is…bármit is…e kis időre ?”, avagy a régebbi negatív tapasztalatok kizárólagosságán alapulva a tanult tehetetlenség állapotában létezve az úgyis / úgysem, mindig / soha bűvkörében nem lépni, meg sem próbálva változni.
Mi történik, amikor újra és újra a megszokott módon reagálunk egy helyzetben öntudatlan működési mechanizmusainkkal ?
Ilyenkor az összekapcsolódott agyi idegsejtek újra és újra együtt „tüzelnek” , ugyanazon kémiai vegyületek termelődnek, ezáltal a hálózatot megerősítjük, így kergetve bele magunkat a szokásos körökbe, a szokásos végkifejletbe.
Minél inkább megerősödnek, annál inkább „innen” reagálunk legközelebb is ! Beprogramozzuk magunkat…
Ráadásul, az agy nem tud különbséget tenni, hogy most stresszben átéljük épp az erős érzelmi töltetű eseményt, vagy „csak” panaszkodunk, elmeséljük, újra és újra lefuttatjuk gondolatban! Szó szerint bebetonozzuk az agyba… 30-on túl így válhatunk egy rakás meggyőződéssé, érzelmi reakcióvá, szokássá, emlékké, kondicionált válasszá. Önmagunk által beprogramozva. S innen, ebből viszonyulunk a világhoz.
Ha elég hosszan tesszük ezt, megteremthetünk egy memorizált létállapotot : „ Én ilyen /olyan vagyok…” és ezt abszolútnak tekintjük.
Egyre többen figyelnek fel egy önismereti csapdára : kitenni a pontot és ott is felejteni, ez van, ilyen vagyok… túl sokáig beleragadva ide ebbe az – amúgy igen fontos – önismereti állomás karosszékébe, és fel nem kelni onnan, ami olykor odáig is elvihet (Lovasi András nyomán ), hogy „Minek is…bármit is…e kis időre ?”, avagy a régebbi negatív tapasztalatok kizárólagosságán alapulva a tanult tehetetlenség állapotában létezve az úgyis / úgysem, mindig / soha bűvkörében nem lépni, meg sem próbálva változni.
Mi történik, ha új nézőponttal, viselkedésmóddal állunk a helyzethez?
Ilyenkor a berögzült idegi áramkört nem tápláljuk, gyengül az összeköttetés, majd egyszer csak eloldódik.
Eközben egy újat kezdünk kiépíteni, megerősíteni , míg végül új szokássá válik, ez lesz az alapértelmezett.
Másképp látni, hallani, érezni a párunkat. „MÁSHONNAN” szólni hozzá.
Áthuzalozzuk az agyunkat.
Érdemes hát néha megállni, elcsendesedni kicsit és megkérdezni magunktól :
MIFÉLE ÖNMAGAM ÁLTAL ÍRT PROGRAM ALAPJÁN MŰKÖDÖM ?
Az agyunk életünk végéig áthuzalozható.
Válhatunk önmagunk legjobb verziójává, élhetjük a legmagasabb potenciálunkat.
Minden kimozdítható és egy új egyensúly felé terelhető.
Mi történik, ha új nézőponttal, viselkedésmóddal állunk a helyzethez?
Ilyenkor a berögzült idegi áramkört nem tápláljuk, gyengül az összeköttetés, majd egyszer csak eloldódik.
Eközben egy újat kezdünk kiépíteni, megerősíteni , míg végül új szokássá válik, ez lesz az alapértelmezett.
Másképp látni, hallani, érezni a párunkat. „MÁSHONNAN” szólni hozzá.
Áthuzalozzuk az agyunkat.
Érdemes hát néha megállni, elcsendesedni kicsit és megkérdezni magunktól :
MIFÉLE ÖNMAGAM ÁLTAL ÍRT PROGRAM ALAPJÁN MŰKÖDÖM ?
Az agyunk életünk végéig áthuzalozható.
Válhatunk önmagunk legjobb verziójává, élhetjük a legmagasabb potenciálunkat.
Minden kimozdítható és egy új egyensúly felé terelhető.
Kapcsolat
Keress bizalommal!